Sajtó megjelenés

Több mint 60 fiatal jelentkezett a Művészetek Katedrájára

Az idén második évébe lépő szabadegyetem Augusztus 6-tól 15-ig tart, elismert mestertanárokkal indul a képzés négy művészeti ágban.

A tavalyi első évhez képest jóval többen jelentkeztek az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett Művészetek Katedrájára, így a négy művészeti ágban mintegy 60 fiatal fog majd részt venni az augusztus elején kezdődő szabadegyetemen.

Farkas Éva Erzsébet, az alapítvány fővédnöke elmondta, a legfontosabb cél, hogy a tehetséges fiatalok kiváló szakemberektől tanulhassanak a művészeti ágakban, ne kelljen más nagyvárosokba utazni.

A vizuális kultúra kurzust Czibolya Kálmán makói független filmes többek között a dél-koreai Wangtae Lim filmrendezővel tartja majd, Petrás Mária a népi éneket tanitja, Natalia Gorbunova pedig hárfakurzust tart.  Sonkodi Rita, makói származású festőművész a festészeti kurzus vezetője lesz, a fiatalok ezen a papírszínház készítésével is megismerkedhetnek.

A több helyszínen zajló kurzusokat kerekasztal beszélgetések is színesítik, idén Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és Koltay Gábor filmrendező, érdemes művész lesz a meghívott vendég ezeken.

Összművészeti Szabadegyetem

Filmes, festő, népi ének és hárfa kurzusokkal hívja Makóra a fiatal tehetségeket a „Művészetek Katedrája” elnevezésű, Nyári Összművészeti Szabadegyetem, amelyet az Angyalsóhaj Alapítvány szervez. Idén augusztus második és harmadik hetében négy művészeti ágban indulhat kurzus, ennek részleteiről tartott sajtótájékoztatót Farkas Éva Erzsébet polgármester, a szabadegyetem védnöke.

Több mint tíz millió forint gyűlt eddig össze az Erzsébet-ház felújítására

Eddig mintegy 10 millió forint gyűlt össze az Erzsébet-ház felújítására, amelyet az Angyalsóhaj Alapítvány tűzött ki célul. Az intézménnyel ugyanis komoly szándéka van a szervezetnek, otthonául szánják olyan fogyatékos fiataloknak, akiknek máshol nem nyílik lehetősége részt venni nappali rehabilitációs foglalkoztatásokon.

Újra Művészetek Katedrája Makón

Augusztus 6 és 15 között másodjára tartják meg a Nyári Összművészeti Szabadegyetemet, ismét négy kurzussal, hazai és külföldi neves művészekkel.

A tavalyi első alkalom után újra szervez Művészetek Katedráját az Angyalsóhaj Alapítvány. Farkas Éva Erzsébet elmondta, a szabadegyetem fő célja, hogy a Makón és a térségben élő, művészetet tanuló fiatalok nemzetközi hírnevet szerzett művészektől tanulhassanak.

Makó polgármestere hozzátette, a városban két kiváló művészeti iskola is működik, a katedra nem akar konkurenciájuk lenni, inkább a kiegészítésük, akik ezekben tanulnak, így nyáron plusz képzést kaphatnak.

A négy kurzust idén Sonkodi Rita festőművész, Petrás Mária Magyar Örökség-díjas népdalénekes, Natalia Gorbunova hárfaművész-tanár, és Czibolya Kálmán független filmes tartja.

Az idén 25 éves Makói Videóműhely vezetőjének vizuális kultúra kurzusához csatlakozik többek között Wangtae Lim fimrendező, Ázsia legnagyobb televíziós egyetemének, a DIMA-nak professzora is, illetve Thaiföldről és Vietnámból is érkeznek vendégek.

A Katedra Plusz szabadtéri beszélgetésein ezúttal Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas rendező, Érdemes művész lesznek a meghívottak.

A Művészetek Katedrájára a jelentkezési lapját az Angyalsóhaj Alapítvány honlapjáról lehet letölteni, itt érhetők el a részletes információk is. Az alapítvány a részt vevőket támogatja, így a kurzusok díjából nagy kedvezményt kapnak.

A festészeti kurzus 23 ezer, a népi ének 15 ezer, vizuális kultúra 20 ezer, a hárfa pedig 15 ezer forintba kerül majd.

Beírták nevüket a ballagók a Bartók évkönyvébe

Műsorral búcsúztak iskolájuktól a nyolcadikosok, majd a hagyományokat követve, beírták nevüket a Bartók évkönyvébe, és egy közös éneklés után a léggömbjeiket is a levegőbe engedték. Átadásra került a Bartók-díj és az Angyalsóhaj Alapítvány díja is.

Elbúcsúztak a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók székhelyintézményének végzős diákjai. A ballagókat tanáraik és diáktársaik köszöntötték, Borkáné Dudás Mónika intézményvezető beszédében visszaemlékezett az utóbbi nyolc évre, és jó tanácsokkal látta el a ballagókat.

Az ünnepségen megannyi dicséret és jutalom gazdára talált, hiszen rendkívül sokszínű módon tettek tanúbizonyságot tehetségükről és kitartásukról a nyolcadikosok. Átadták a Bartók-díjat is, amelyet minden évben egy diák kaphat meg, aki példamutató magatartásával és tudásával képviseli az iskola szellemiségét. A Bartók Bélát arcképét ábrázoló ezüstözött bronzplakettet és a velejáró könyvvásárlási utalványt László Levente Imre kapta. A díjazott elárulta, nagyon örült a kitüntetésnek és szép emlékekkel gondol majd vissza iskolájára, tanulmányait pedig a József Attila Gimnáziumban folytatja majd.

Az Angyalsóhaj Alapítvány díját Farkas László elnök és Szilágyi Réka intézményegység-vezető adta át. Az alapítvány kuratóriuma a nevelőtestület javaslata alapján két végzős tanulót, Bíró Alex ütős és Kiss Virág Sára kürtös növendékeket jutalmazta. A Givaudan Hungary Kft. patronálásának köszönhetően, egyenként nettó 50 ezer forint értékű támogatásban is részesültek a diákok. Bíró Alex és Kiss Virág Sára is a szegedi Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolában fogja folytatni tanulmányait. A ballagás zárásaként a búcsúzó tanulók osztályfőnökükkel együtt beírták nevüket az iskola évkönyvébe, és felengedték léggömbjeiket, így búcsúzva általános iskolájuktól.

Gyüre Villőt támogatja az Angyalsóhaj Alapítvány

Az Angyalsóhaj Alapítvány és a Givaudan Hungary Kft. tehetséges makói fiatalokat támogat a tanév közeledtével. A Makói Magán Zeneiskolában a pedagógusok javaslatára Gyüre Villőt jutalmazta az alapítvány és a cégóriás.

Az Angyalsóhaj Alapítvány megalapításakor három célt tűzött ki maga elé: a szociálisan rászorulók támogatását, a tehetséges makói fiatalok felkarolását, illetve egy összművészeti szabadegyetem működtetését. A tanév közeledtével három tanulót jutalmaznak meg. Elsőként a Makói Magán Zeneiskola elsőéves tanulóját, Gyüre Villőt részesítették elismerésben. Villő idén lett az intézmény tanulója, jelenleg zongorán tanul. A Kálvin Téri Református Általános Iskola diákja nemrég került Makóra, előtte Ajkán, Szegeden és Várpalotán is lakott szüleivel.

– Először furulyán és fuvolán kezdtem, de mivel nagyon szeretek énekelni is, ezért esett a zongorára a választás, mert emellett azt is lehet – fogalmazott Villő. A 11 éves kislány nagyon szereti a Makói Magán Zeneiskolát és tanárát is, Benedekfi Tündét is.

Juhászné Rácz Zita, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagja a díj átadása előtt kiemelte: azért esett Villőre a választás tanárai alapján, mivel a kislány nagyon tehetséges és szorgos – első éves létére már másodéves anyagokat tanul. Az egyesület és a Givaudan Hungary Kft. hat félévre – három éven keresztül – átvállalta Villő tanulmányainak költségeit.

Csikota József igazgató-karnagy elmondta: az iskola 24. tanéve nagyon eredményes és sikeres volt. A mintegy ezerfős diáksereggel hangversenyeken, országos és nemzetközi megmérettetéseken vettek részt, ahonnan dobogós helyezésekkel térhettek haza. A jubileumi év is jónak ígérkezik: számos rendezvénynek, meghívásnak tesznek eleget, illetve ők is készülnek programokkal, nemzetközi találkozókkal.

Még egyszer a Jótékonysági napunkról!

Még egyszer a Jótékonysági napunkról! Felemelő érzés volt megélni!

Angyalsóhaj Jótékonysági Gála 2018 teljes felvétele

Szeretettel ajánljuk figyelmébe mindazoknak, akik ott voltak, akik nem tudtak ott lenni, és azoknak is, akik szeretnék megnézni az Angyalsóhaj Alapítvány ez évi gálaműsorát! 
Még egyszer köszönjük a szereplőknek és a nézőknek is az emlékezetes estét!

Újabb előrelépés az Erzsébet-ház megnyitásának ügyében

Aláírtuk az Erzsébet-ház használatba adási szerződését, így a sérült makói fiatal felnőttek és családjaik számára rövidesen segítséget tudunk nyújtani. A Szent István Király Plébánia Egyházközsége határozatlan időre, térítésmentesen biztosította az ingatlant az Angyalsóhaj Alapítvány számára. Köszönet érte!

Vernyikné Balla Anetté lett a Mecénás-díj

Folytatódott az Erzsébet-házért szervezett jótékonysági nap, amely közös mocorgással kezdődött, majd gálával végződött. Az est bevételét az Erzsébet-ház megvalósulására fordítják. Idén is átadták a Mecénás-díjat, amelyet minden évben az a személy kapja, aki a legtöbbet támogatta az Angyalsóhaj Alapítványt.

Hivatalosan is az Angyalsóhaj Alapítványé a Szent István tér 9. szám alatti ingatlan, ugyanis szombat délután Farkas László, az alapítvány elnöke, Kiss-Rigó László, a Szeged Csanádi Egyházmegye püspöke, illetve Nagy Jenő és Pálfai Zoltán, a Szent István Plébánia Egyházközség képviselői aláírták a vagyonkezelési szerződést.

Farkas Éva Erzsébet polgármester és az alapítvány fővédnöke a szignózás előtt elmondta, az Erzsébet-ház ötlete egy régebbi polgármestert fogadóórán is felmerült, majd novemberben találkozott először a Szeged Csanádi Egyházmegye püspökével és megállapodtak az ingatlan átvételéről. 

Kiss-Rigó László, a Szeged Csanádi Egyházmegye püspöke kiemelte, sokszor beszélnek arról, hogy erkölcsi kötelessége az embernek – lehetősége szerint – támogatni azokat, akik önhibájukból vagy önhibájukon kívül nehezebb körülmények között élnek. Elmondta, nagyon büszke arra, hogy a Szent István Plébánia Egyházközség ingyen ajánlotta fel az ingatlant, amelyre a megyei egyházközösség is rábólintott. Nagy Jenő, a Szent István Plébánia Egyházközség képviselője hozzátette, nem volt kétség a tagok számára, hogy a nemes és keresztényi lelkületű dolgot támogassa.

Az aláírást követően gálaestnek adott otthont a Hagymaház. Fellépett a Makói Általános Iskola Bartók intézményének Kicsike Kórusa, a WOX Zenekar, az Írisz Táncklub Sportegyesület és a Forgatós Táncegyüttes is. Czibolya Kálmán egy videó összeállítást készített az Angyalsóhaj Alapítvány fennállásáról és munkásságáról. Az est során átadták a Mecénás-díjat, amelyet minden évben egy kiemelt támogató kapja. Idén Vernyikné Balla Anett vehette át a kitüntetést. A jótékonysági programot egy közös éneklés zárta: a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelték el a fellépők.

Oldalak