Sajtó megjelenés

Idén is megnyitja kapuit az Erzsébet-ház a táborozók előtt.

Tizenegy héten keresztül várják a kicsiket és felnőtteket az Erzsébet házban megrendezésre kerülő táborokba. A tematikus hetek között korai fejlesztés, színjátszó, balerina, fafaragó, kézműves és jógatábor egyaránt megtalálható, de itt tartja a Natura Művésztelep is nyári szimpóziumát. A részletekről Farkas Éva Erzsébet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke, Dr. Csikota József kuratóriumi tag és a táborvezetők számoltak be.

Gazdára találtak az adventi adománygyűjtés utolsó csomagjai

Több száz hátrányos helyzetű és nehéz sorsú családnak tudott segíteni az Angyalsóhaj Alapítvány. A kezdeményezés mellé állt a Figyi Kávézó és számos szervezet, cég valamint magánszemély, akik pénzbeli, vagy természetbeni adománnyal támogatták a nemes ügyet, így összesen három millió forintértékben tudtak kiosztani csomagokat. Szerdán átadták az utolsó ajándékokat is az Erzsébet-házban, ahol stábunk is kint járt.

Idén a Givaudan makói gyára kapja az Angyalsóhaj Alapítvány Mecénás díját

A makói mentőállomás munkatársait és a kórház egyes osztályainak dolgozóit tudja ellátni meleg étellel húsz napot át az Angyalsóhaj Alapítvány a makói Givaudan Hungary Kft. felajánlásának köszönhetően. Idén az alapítvány az ízesítő- és illatanyag gyártó cég nagylelkű és nemes kezdeményezéseit Mecénás díjjal jutalmazta.

Ezért tüntették ki a makói gyárat

Az év mecénása-díjjal tüntette ki az Angyalsóhaj alapítvány a Givaudan makói gyárát egész éves támogatói munkájának elismeréseként. A svájci tulajdonú üzem most egy hónapon át meleg élelmet biztosít a makói mentősöknek és a helyi kórház koronavírus-osztályán dolgozóknak.

Hétfőn – a lezárt dobozokon olvasható címkék tanúsága szerint – brokkolis csirkemellet ebédelhettek besamellel és karottás rizzsel azok a mentősök, illetve kórházi dolgozók, akik a Givaudan makói gyárának jóvoltából, az Angyalsóhaj alapítvány közreműködésével jutottak meleg ételhez. A cég ügyvezetője, Karkas Mihály még november végén értesítette az alapítvány fővédnökét, Farkas Éva Erzsébetet, hogy advent idején, december 1-től december 23-ig, hétfő és szombat között minden nap 50 ember részére ebédet ajánl fel.

A kuratórium úgy határozott, hogy a járvány elleni küzdelemben élen járó dolgozók részesüljenek az 1 millió forint értékű felajánlásból – 15 adagot kapnak a mentősök, 35-öt pedig a kórházi dolgozók minden munkanapon. Karkas Mihály ügyvezető igazgató azt mondta lapunknak, az ételt az üzemi konyhán készítik.Ez persze nem az egyetlen jótékony célú felajánlása volt az üzemnek. Mi is beszámoltunk például arról, hogy télhez közeledvén rendszeresen tűzifát osztanak a gyár közelében élő rászorultaknak, illetve számítógépeket adományoznak óvodáknak, iskoláknak, de szájmaszkokat is készíttettek a makóiaknak, a kórháznak pedig intenzív terápiás műszereket juttattak. Mindezt a makói Angyalsóhaj alapítvány Az év mecénása díjjal ismerte el. Hétfőn a gyár bejáratánál az ezt jelképező bronz plakettet Karkas Mihálynak Farkas László, a szervezet alapítója és Farkas Éva Erzsébet fővédnök adta át. Utóbbi elmondta: a díj annak elismerése, hogy az alapítvány megítélése szerint idén a Givaudan tette a legtöbb felajánlást Makón.

Az ételszállító autót mi is elkísértük a mentősökhöz, ahol Hangai József mentőtiszt vette át jelképesen az ebédet. Azt mondta, ez nagy segítség nekik, hiszen csak az elmúlt hónapban 18 ezer 500 kilométert tettek meg bajtársai mentési feladatok ellátása érdekében, és jól esik nekik a bázisra visszatérve a finom étel.

Közösen gyűjtenek a nehéz sorsú makói családoknak

Az ünnepi időszakban a korábbi évektől eltérő módon szólítja meg a szervezet a jóakaratú makói embereket és vállalkozásokat. Az alapítvány kuratóriuma idén egy naptár kiadásával és értékesítésével készül az adománygyűjtésre, egyúttal csatlakozott a Figyi Coffe évek óta sikeresen működő adventi kezdeményezéséhez. Varga Márta, az alapítvány kuratóriumi tagja, és Csőke Norbert, a Figyi Coffe tulajdonosa együtt tartottak sajtótájékoztatót a témában.

– Egy fotókkal illusztrált naptárat fogunk készíteni, melybe az idei évben általunk megrendezett események emlékezetes pillanataiból válogattunk. A kiadvány nyomdai munkálatai zajlanak, néhány napon belül elkészül a naptár. Értékesítésével magánszemélyeket és vállalkozásokat egyaránt szeretnénk megszólítani – tájékoztatott Varga Márta, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumának tagja. Kiemelte, a kiadvány megvásárlásával bárki anyagi segítséget nyújthat a nehéz élethelyzetbe került makói családoknak. A családok kiválasztásában az alapítvány segítségül hívja a szociális alapellátást, melynek szakemberei pontosan tudják, kik szorulnak rá leginkább az adományokra.

Csőke Norbert, a Figyi Coffe cégvezető tulajdonosa hangsúlyozta, immár harmadik alkalommal indították el a mikulásgyárat. Korábban csak édességet és mesekönyveket gyűjtöttek, de egy szegedi cég felajánlásának köszönhetően más ajándékokat is tudnak jelenleg fogadni. Elmondta, a nyitvatartási időben, reggel 7-től délután négy óráig várják az ajándékokat a Figyi Coffe-ban. Varga Márta azt kérte, aki teheti, vásároljon a naptárból, és támogassa a Figyi Coffe adománygyűjtő kezdeményezését.

Adománygyűjtést szervez az Angyalsóhaj Alapítvány és a Figyi Kávézó

Az Angyalsóhaj Alapítvány és a Figyi Caffee közösen szervez adventi adománygyűjtést, melynek célja a nehéz helyzetben élő makói családok megsegítése. Az összefogás keretében naptárat jelentetek meg, illetve mikulásgyárat is indítanak.

 

Összefogtak Lottiért a Makóiak

A makói önkormányzat és az Angyalsóhaj Alapítvány összefogásának köszönhetően januárban elkezdődhet az izomgyengeségben szenvedő 2 és fél éves Balogh Lotti gyógykezelése. Varga Márta, a civil szervezet kommunikációért felelős kuratóriumi tagja a Rádió 7-nek elmondta: a kislány szülei kértek segítséget, ugyanis egyedül nem tudják előteremteni a kezelés költségét, ami egy évre 1,5 millió forint. Hozzátette: az alapítvány biztosítja elsőként az első három havai díjat, így a solymári Borsóház Nemzetközi Rehabilitációs Központban el is indulhat Lotti gyógykezelése.Varga Mártától megtudtuk: Farkas Éva Erzsébet polgármesternek - aki az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke is – köszönhetően a makói önkormányzat is hozzájárul Lotti gyógykezeléséhez. Emellett több helyi vállalkozás, illetve magánszemélyek is adakoztak, hogy a kislány minél hamarabb eljusson a solymári központba, ahol mindent megtesznek gyógyulása érdekében.

Az Angyalsóhaj Alapítvány és az önkormányzat összefogása segít Lottinak

A makói önkormányzat és az Angyalsóhaj Alapítvány segítségének köszönhetően januárban elkezdődhet annak a makói kislánynak a speciális terápiája, akinek a szülei néhány nappal ezelőtt a közösségi médián keresztül fordultak a nyilvánossághoz, támogatást kérve. Az izomgyengeségben szenvedő Balogh Lottika szülei felkeresték fogadóóráján Farkas Éva Erzsébetet is, hogy tájékoztassák őt nehéz helyzetükről: kislányuk gyógykezelése ugyanis 1,5 millió forintba kerülne. A város polgármestere gyors közbenjárásának köszönhetően megnyílt az út a kislány gyógyulása felé.

Balogh Lotti 2018. július 4-én született, teljesen egészségesen. A szülés problémamentes volt és az első nyolc hónapban is szépen fejlődött. Sajnos, a mozgásfejlődése a forgásnál megállt, és a rendszeres fejlesztés mellett sem történt nála előrelépés. Ekkor derült ki, hogy a kislány teste hypoton, vagyis izomgyenge. Ennek oka azóta sem ismert. A szülők saját erőből időt, energiát és pénzt nem sajnálva, minden lehetőséget kihasználva és sok, eredménytelen fejlesztést kipróbálva jutottak el a solymári Borsóház Nemzetközi Rehabilitációs Központba, ahol minden gyermeket egyéni rehabilitációval gyógyítanak. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy egy személyre szabott, 1 éves intenzív terápia után meg van a remény arra, hogy Lottinak sikerül a fejlődéslemaradást behoznia.

A terápiás foglalkozások havonta egy hétig tartanának, amennyiben sikerül előteremteni az ehhez szükséges, mintegy 1,5 millió forintos költséget. A szülők a beteg gyermekek gyógykezelését támogató, Csodacsoport alapítványhoz fordultak annak érdekében, hogy a jószándékú emberek pénzbeli adományait fogadni, gyűjteni tudják. Felkeresték fogadóóráján Farkas Éva Erzsébetet is, segítséget kérve. A polgármester Makó Város Önkormányzata nevében felajánlotta a családnak, hogy az egyhetes kezelésekre a város ingyenesen utaztatja a gyermeket édesanyjával, valamint az ottartózkodás idejére is gondoskodik költségkímélő szálláslehetőségről.

Az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnökeként pedig azzal a kéréssel fordult a szervezet kuratóriumához, hogy támogassa a kislány gyógykezelését. A kuratórium úgy döntött, hogy a terápia első három hónapra eső költségét kifizeti, így negyedmillió forinttal járul hozzá Lotti gyógyulásához.

Baloghné Döme Ágnes, Lotti édesanyja, Farkas Éva Erzsébettől értesült a kedvező fordulatról, ami lehetővé teszi számukra, hogy már most előjegyezhessék januárra Lotti terápiás kezelésének kezdetét.

A család tehát időt nyert arra, hogy a Csodacsoport segítségével összegyűjthesse a hiányzó összeget, a gyógyító folyamat azonban az azonnali támogatásnak köszönhetően elindulhat. Így meg van az esély arra, hogy a kislány 1 év fejlesztést követően megteheti majd járókeret segítségével az első lépéseit.

A család, Makó Város Önkormányzata és az Angyalsóhaj Alapítvány egyaránt kéri a jószándékú embereket, hogy segítsék Balogh Lotti gyógyulását pénzadományokkal!

CsodaCsoport Alapítvány

K&H Bank 10401983-50526970-69541012

IBAN: HU80 10401983-50526970-69541012

SWIFT: OKHB HUHB

Közlemény: Lotti

Óriási sikere volt a makói nyári táboroknak

Makón július 16-tól egészen augusztus végéig számos nyári tábort szerveztek a gyerekeknek, fiataloknak. Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke a Rádió 7-nek elmondta: a veszélyhelyzet elmúltával nem csupán az önkormányzat, hanem számos civil szervezet, sportegyesület, de még baráti társaság is tartott különböző foglalkozásokat. Hozzátette: csak az önkormányzat 22 tábort tartott, az Angyalsóhaj Alapítvány pedig az Erzsébet-házban nem csupán az egészséges gyerekeket várta, hanem sérült fiataloknak is rendeztek érdekesebbnél érdekesebb programokat. Farkas Éva Erzsébet kiemelte: ezek a nyári táborok, főleg az alapítvány által szervezettek, nem valósulhattak volna meg a rengeteg felajánlás, segítség nélkül. A polgármester kifejtette: hálásan köszöni minden támogató közreműködését, hiszen így több száz gyermek és fiatal nyarát sikerült szebbé tenni.

Számtalan támogatója volt az Erzsébet-ház idei táborainak

Az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet egy Makót bemutató kötettel, és állófogadással mondott köszönetet azoknak, akik segítették a az Erzsébet-házban tartott táborok létrejöttét és lebonyolítását.

Hét héten keresztül folyamatosan zajlottak a táborok idén az Erzsébet-házban, amelyeken sok egészségkárosodással élő gyermek és fiatal is részt vett. A programok magánszemélyek, civil szervezetek és vállalkozások összefogásával tudtak megvalósulni, nekik mondott most kösznetet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke.

Farkas Éva Erzsébet a kötetlen beszélgetésen azt is kérte a támogatóktól és segítőktől, mondják el véleményüket a szervezett programokról, hiszen a közös tapasztalatokkal tehető még jobbá az Erzsébet-ház működése.

Oldalak