Sajtó megjelenés

Benkóczy Zoltán volt az Erzsébet-ház estjének vendége

Véget ért az Angyalsóhaj Alapítvány első nyári tábora péntek este. A záró programon jelvénnyel ajándékozták meg a táborozókat, majd Benkóczy Zoltán színművésszel Szikszai Zsuzsanna beszélgetett.

Az Angyalsóhaj Alapítvány mintegy két héttel ezelőtt közzétett felhívására 163 diák jelentkezett, július 6-án benépesült az Erzsébet-ház, amely hat héten át fogadja majd ingyenes, tematikus táborokkal a fiatalokat, illetve a sérült felnőtteket egyaránt. Péntek este zárult az első tábor, ahol jelvénnyel lepték meg a résztvevőket, illetve köszönték meg Bertus Barcza Anikó művésztanár és segítőinek munkáját. Az esten közreműködött a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók gitárzenekara, Rónai Dániel művésztanár vezetésével.

A táborzáró program vendége volt Benkóczy Zoltán, akivel Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója beszélgetett.

Az Apátfalváról indult színművész tanulmányait gimnáziumban Makón, majd Szegeden folytatta. Mint portálunknak a beszélgetés előtt elárulta, a színészettel már gyerekkorában kapcsolatba került, mivel azt mondták, hogy van tehetsége hozzá. A főiskolát megelőzően a kecskeméti Katona József Színházban segédszínész is volt, ahol megerősítették abban, hogy van tehetsége hozzá. A színpad mellett a mozivásznon is feltűnt, de mint rámutatott: „lecsengőben van ez az egész dolog”, hiszen számára már az unokái érdekesek, hamarosan megszületik tizenegyedik unokája, így számára most az a fontos, hogy ő egészséges legyen. Érdeklődésünkre arról is mesélt, hogy nagy színészekkel játszhatott együtt, és így nagyszerű embereket ismerhetett meg ez által.

Ingyenes táborokat szervez a makói ANGYALSÓHAJ ALAPÍTVÁNY

Hátrányos helyzetű, valamint halmozottan sérült gyermekek, fiatalok részére július 6-a és augusztus 14-e között térítésmentes táborokat rendez a makói Erzsébet-házban az Angyalsóhaj Alapítvány. Farkas Éva Erzsébet polgármester, a civil szervezet fővédnöke a Rádió 7-nek elmondta: tematikus táborokat terveznek, elsősorban olyanokat, melyek különböző módon fejlesztik a résztvevőket. Hozzátette: a foglalkozásokra június 26-ig lehet jelentkezni. A polgármester kiemelte: koncertek is színesítik az eseményeket, melyekre mindenkit szeretettel várnak.

Farkas Éva Erzsébettől megtudtuk: igen érdekes programokkal készülnek a táborok vezetői. Többek között lesz úgynevezett lélektánc, vagyis a balett elemeit is megismerhetik a résztvevők. Egy másik tábor az indiánok világába kalauzolja el a gyerekeket, de a fantáziára épülő kézműveskedést is ki lehet majd próbálni. A terápiás táborban pedig az Erzsébet-ház fejlesztőszobája kap fontos szerepet. Jelentkezni és érdeklődni a következő elérhetőségeken lehet: info@angyalsohaj.hu vagy a 06-30-655-4766-os mobilszámon.

Ingyenes nyári táboroknak ad majd otthont az Erzsébet-ház

Kézműves, terápiás foglalkozások, különféle bemutatók és koncertek – csak egy pár példa arra, hogy mi minden vár az Angyalsóhaj Alapítvány szervezésében megvalósuló díjmentes táborok résztvevőire. A nyári elfoglaltságoknak az Erzsébet-ház ad majd otthont. Az épület adottságait kihasználva a halmozottan sérült fiatalokat is szeretnék bevonni a programokba a szervezők.

Angyalsóhaj Alapítvány a nyárra

Július 6. és augusztus 14. között, hat héten keresztül vehetik birtokba különböző táborokban a hátrányos helyzetű, halmozottan sérült fiatalok az Erzsébet házat, derült ki az Angyalsóhaj Alapítvány sajtótájékoztatóján.

Bár a járványhelyzet sok programot felülírt, az alapítvány célkitűzéseit, – hátrányos helyzetű, halmozottan sérült fiatalok, családjaik, és tehetséges művész fiatalok segítését – szem előtt tartva tematikus nyári táborok indulnak az Erzsébet Házban, mondta el Farkas Éva Erzsébet.

A hat héten ezekbe az ingyenes táborokba lehet majd jelentkezni, és információt kérni róluk június 26-ig, a 06 30 655 4766 telefonszámon, és az info@angyalsohaj.hu e-mail címen:

Formáljuk meg! – kézműves tábor (Bertus-Barcza Anikó, képzőművész, tanár) – július 6-10.

Lélektánc – művészetterápiás tábor (Kincses Tina, pszichológia szakos egyetemi hallgató) – július 13-17.

Terápiás tábor (Siketné Torma Gabriella, gyógypedagógus) – július 20-24.

Mindenből lehet játék! – Fantáziafejlesztő kézműves tábor (Bertus-Barcza Anikó, képzőművész, tanár) – július 27-31.

Indián nyár – kreatív ismeretterjesztő tábor (Bárdi Andrea, képzőművész, tanár) – augusztus 3-7.

Csináld magad! – a Makói Nagycsaládosok Egyesületének kézműves tábora (Bertus-Barcza Anikó, képzőművész, tanár) – augusztus 10-14.

 

A programokhoz csatlakozott az ÉFOÉSZ, ASZTA, és a Makói Nagycsaládosok Egyesülete is, a makói Magán Zeneiskolának és a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének köszönhetően pedig számos koncert is várja majd az érdeklődőket. A táborok zárásaként pedig augusztus 18-án neves külföldi zenészekkel egy zárókoncert is lesz.

Összefogtak a makói táncosok: több mint egymillió forint gyűlt össze a gálaesten

Mintegy 1,3 millió forint gyűlt össze szombat este a jótékonysági gálaesten a földeáki Mikáczó család részére, amelyen a Forgatós Táncegyüttes, az Írisz Táncklub és a VargaBalett Táncműhely állt színpadra. A nemes kezdeményezéshez többek között vállalkozások és magánszemélyek is csatlakoztak.

Mint Varga Márta az est elején kiemelte: a szervezők, a műsorban közreműködők, a támogatók és a nézők egyet akarnak a mai napon: segíteni egy nehéz helyzetbe került földeáki családnak. Felidézte, tavaly ősz óta Mikáczóék szomorú sorsa sokak előtt vált ismertté és sokan próbáltak már hozzájárulni valamiképpen ahhoz, hogy Anita és Sándor élete rendeződhessen, közelebb kerülhessenek a gyógyuláshoz mindketten.

– A Forgatós Táncegyüttes egyik tagja, a 15 éves Horváth Panka is segíteni szeretett volna osztálytársa családján, ezért fordult a Forgatós művészeti vezetőjéhez, Doktor Lászlóhoz, hogy rákérdezzen: mit tudna tenni a család érdekében az ő közösségük? Az év elejére meg is született az ötlet, és az összefogás, hogy több makói művészeti csoport egy jótékonysági műsor bevételét ajánlja fel nekik – emelte ki Varga Márta, aki továbbá rámutatott, a három táncművészeti ág makói képviselői mellett az Angyalsóhaj Alapítvány, Kővári Róbert vállalkozó és a ContiTech is csatlakozott a kezdeményezéshez, emellett pedig a közönség, több makói vállalkozás és magánszemélyek is segítik a családot a szükséges gyógyászati eszközök megvásárlásában.

Ruhabörzét tartott az Angyalsóhaj Alapítvány

Az Adventi időszakban összegyűlt textíliákból tartott a mai napon ruhabörzét az Angyalsóhaj Alapítvány az Erzsébet-házban. A rászorulók a téli kabátok, meleg holmik mellett jó állapotban lévő játékokat is hazavihettek.

Ruhabörzét szervezett az Angyalsóhaj Alapítvány

Az adventi időszakban összegyűlt felajánlásokból tart börzét az alapítvány a mai napon 10 és 17 óra között; az ingyenesen elvihető ruhák és cipők mellett játékok közül is válogathatnak azok, akik ellátogatnak az Erzsébet-házba.

Mint Varga Márta portálunknak elmondta: alapítványuk alapító okiratában is szerepel a nehéz sorsú családok megsegítése Makón és környékén, ennek megfelelően immáron sokadik alkalommal hirdettek tavaly  advent időszakában adománygyűjtést, amelynek két része volt; egyrészt tartós élelmiszert gyűjtöttek a Tesco áruházban, illetve a MAFIA ifjúsági színtérben, emellett pedig arra is felhívták a figyelmet, hogy november 18-tól, egy hónapon keresztül gyűjtik a még használható, jó állapotú, elsősorban téli ruhákat, cipőket is, amelyekkel a családok karácsonyát szebbé lehet tenni.

– Hatalmas mennyiségű adomány gyűlt össze, és ennek csak egy részét tudtuk odaadni karácsonykor a rászoruló családoknak, illetve civil szervezeteknek. Mint emlékezetes, december 16-án történt ez az adományátadás, és a megmaradt, nagy mennyiségű ruha láttán döntöttünk úgy Vargáné Szalados Klára, alapítványai kuratóriumi tagunk javaslatára, hogy egy ruhabörzét rendezünk, és a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlik ez a mai napon. Nagyon örülünk neki, hogy egy új akcióval sikerült az adományozó, jótékonykodó feladatunknak eleget tenni – hangsúlyozta Varga Márta.

Mint Vargáné Szalados Klárától megtudtuk, ezt a kezdeményezést több intézményben, többek között a Pápayban, a Tulipán utcai Óvodában és a Szikszai óvodában és iskolában is meghirdették plakátokon, emellett pedig szóróanyagokkal is a városban.

– Bízok benne, hogy az ide bekerült, illetve korábban, az adventi időszakban, a MAFIA-ban összegyűjtött adományok itt most gazdára találnak, és valamennyit mindenki, ki-ki a maga módján, igényének megfelelően el tud vinni haza – emelte ki az alapítvány kuratóriumi tagja, aki továbbá rámutatott: a főként téli holmik mellett volt, aki játékokat is csempészett a csomagokba.

Ajándékokkal lepték meg a Tulipán utcai óvodába járó gyerekeket

Vidáman telt a mai nap a Tulipán utcai óvodában, hiszen több kosárnyi játékkal lepték meg az óvodába járó, hátrányos helyzetű gyermekeket péntek délelőtt.

Mint Varga Ferenc portálunknak elmondta, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány és az Angyalsóhaj Alapítvány felajánlásából adták át ezeket a szép ajándékokat, amelyekben mindenki megtalálhatja az örömét.

Az önkormányzati képviselő elárulta: szeretnék a továbbiakban is az ilyen akciókat folytatni, az óvodákat támogatni, hiszen mindenben állnak rendelkezésükre, amiben tudnak, és szeretnék biztosítani őket az önkormányzat együttműködéséről.

– Az itt lakó és az ide járó gyermekek nagy része részt vett a Honvéd soft programban, ugye különböző fejlesztésekkel, csoportfoglalkozásokkal próbáljuk őket segíteni, és nagy örömünkre szolgál, hogy az óvodavezető asszony is a Honvéd soft programban dolgozik, a Kavarda klubot vezeti – emelte ki Varga Ferenc.

Másfél millió forintot gyűjtött össze az Angyalsóhaj Alapítvány

Másfél millió forintot gyűjtött össze az Angyalsóhaj Alapítvány
Mintegy 1,5 millió forint gyűlt össze az Angyalsóhaj Alapítvány adventi adománygyűjtő akcióin, melyből mozgásfejlesztő eszközöket vásároltak a januárban nyitó Erzsébet Házba valamint élelmiszercsomagokat adományoztak rászoruló családok számára. Mindezeket ünnepélyes keretek között adta át az alapítvány fővédnöke Farkas Éva Erzsébet.

Angyalsóhaj Alapítvány sütikostolója - Társalgó

Hálatelt szívvel köszönjük a felajánlásokat, a süteményeket és az adományokat.
Hisszük, hogy a makóiak szeretetteljes egymás felé fordulásának ünnepe volt a sütikóstoló.

Oldalak