Sajtó megjelenés

Népszerű a „Lélektánc – Angol” tábor

Az Angyalsóhaj Alapítvány nyári rendezvényeinek sora egy ráadás programmal egészült ki a héten, hiszen a „Lélektánc – angol” tábort a nagy érdeklődésre való tekintettel másodjára is megrendezték az Erzsébet - házban. A szervezők újdonságokkal is készültek a gyermekeknek, így volt például lovaskocsikázás a városban. A résztvevőkhöz Farkas Éva Erzsébet, az alapítvány fővédnöke is ellátogatott.

Veterán járművek látogattak az Erzsébet-házba

Ezen a héten a makói Nagycsaládosok Egyesületének tart tábort Bertus-Barcza Anikó, a számos kreatív program mellett ma a veterán jármű egyesület tagjai is meglátogatták a gyerekeket.

Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett mostani tábornak a Csináld Magad! nevet adta Bertus-Barcza Anikó. Mint a művésztanártól megtudtuk, ezen a héten a gyerekek a környzettudatosság jegyében olyan tárgyakat, játékokat készíthetnek, amit bár lehet készen is kapni, de sokkal jobb móka elkészíteni. Az egyhetes programban így szerepel többek között papírsárkány, dísztáska, valamint puzzle készítés is.

A táborba emellett ma ellátogattak a Marosparti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület tagjai is az Erzsébet-házba, így a gyerekek sok-sok oldtimer autót csodálhattak meg közelről, sőt, a bátrabbak bele is ülhettek a járművekbe.

Egy lábbal is teljesértékű életet él Máté Roland

A fiatal műsorvezető-szerkesztőnek szinte egyik pillanatról a másikra kellett egy vérrög miatt amputálni a bal lábát, miközben az élete is veszélyben forgott. Az Erzsébet-ház tegnapi táborzáró beszélgetésén felépüléséről beszélt, és arról, hogyan lehetséges így is teljesértékű életet élni.

– Szombat délben még dolgoztam, vasárnap este pedig már láb nélkül ébredtem, aminek nem volt semmi előjele. – foglalta össze egy mondatban Máté Roland azt a rémálomba illő történetet, amit az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván.

Ő azonban nemhogy túlesett ezen, hanem sikeresen fel is épült, és mint az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett beszélgetésen hangsúlyozta: boldog életet is tud élni.

Roland részletesen elmesélte azt is, mi történt vele abban a kritikus 48 órában. Akkoriban a köztelevíziónak dolgozott Szegeden, egy elő bejelentkezés után pedig hazament lepihenni, majd iszonyatos görcsökre ébredt és nagyon fájt a dereka.

– Nagyon megmaradt bennem az élmény, ahogyan elkúsztam hason a telefonomért, és érzetem, hogy valami nagyon nem oké. De arra nem gondoltam, hogy ekkora a probléma. – idézte fel.

A kiérkező mentők azonnal megállapították, hogy egyik lábában sincs keringés, a kórházban pedig kiderült az is, hogy a hasüregében akadt el egy vérrög. A műsorvezető-szerkesztő kendőzetlenül beszélt arról is, hogy az első műtét arra volt jó, hogy akkor rögtön ne haljon meg, de arra nem, hogy később is életben maradjon. Rohamosan romlott az állapota, az első műtétet nagyon rövid időn belül követte még kettő.

Egy nap alatt 14 órát töltött műtőasztalon, a harmadik műtét alatt pedig a veséje és a keringése is leállt. Az állapota rohamosan romlott, az eredményei is rendkívül rosszak voltak, az orvosok pedig nem sokkal később közölték vele, hogy amputációt kell végrehajtsanak, különben valószínűleg egy hét múlva meghal.

Ezután azonban végre fordultak a dolgok, és Máté Roland egy hosszú és keserves felépülési folyamat után ugyan, de újra megtanulta élvezni az életet, és saját Facebook-oldalt indított, amelyen követőivel megosztja a vele történteket. Mint kiemelte, mostanra teljesen hozzászokott már a művégtagjához, és úgy érzi, ezután a tragédia után is tud teljes értékű és boldog életet élni.

Kutyák is segédkeztek a makói angyalsóhajos táborban

Negyedik hete tartanak a makói Angyalsóhaj Alapítvány tematikus táborai, a mostaniban a kreativitás, illetve a kutyák kapták a főszerepet. Szokolné Igaz Enikő, a Kutyával egy mosolyért Alapítvány habilitációs kiképzője a Rádió 7-nek elmondta: terápiás kutyákkal is játszhatnak a gyerekek, hiszen a négylábúak hatalmas segítséget jelentenek a különböző félelmek leküzdésében is. Hozzátette: emellett a felelős állattartást is megtanulhatják a kis táborozók. A szakember kiemelte: már nem első alkalommal vesznek részt angyalsóhajos táborban. A Mindenből lehet játék! elnevezésű tábort Bertus-Barcza Anikó vezeti, akivel különböző érdekes dolgokat, többek között ugrani képes békát vagy kis színházat is készítenek a gyerekek. A táborzárón – ahogy a korábbiak esetében is – mindig valami érdekességgel készülnek a szervezők. Most pénteken 18 órától a makói Erzsébet-házban vendégül látják dr. Busa Gabriellát, az Exatlon Hungary idei női győztesét, valamint bemutatkoznak a KirályTeam Kick-box Akadémia fitness szakosztályának növendékei.

Terápiás tábort tartottak a héten az Erzsébet-házban

7 mozgássérült és fogyatékkal élő felnőtt és fiatal vett részt a foglalkozásokon, amelyet szeptembertől az Angyalsóhaj Alapítvány egyik legfontosabb célitűzésének megfelelően rendszeresíteni szeretnének az Erzsébet-házban.

Különböző kreatív és terápiás foglalkozásokon vehetett részt ezen a héten az Erzsébet-házban 7 mozgássérült, vagy egyéb fogyatékkal élő felnőtt és fiatal. Mint Siketné Torma Gabriellától megtudtuk, a mindennapi nap mozgásfejlesztés, külön testrészekre összpontosító átmozgató torna mellett számos kreatív foglalkozás várta a résztvevőket egy héten keresztül, minden nap 8 és 12 óra között.

A tábort a makói Királyteam Kick-boksz Akadémia is támogatta, a pénteki napon velük közös palacsinta sütés és koktélkészítést szerveztek, valamint a növendékek bemutatót is tartottak. 

Terápiás tábornak adott otthont a makói ERZSÉBET-HÁZ

A makói Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett tematikus táborok sora most a terápiás táborral folytatódott. Siketné Torma Gabriella gyógypedagógus, a foglalkozások vezetője a Rádió 7-nek elmondta: különböző fogyatékkal élő gyerekek, illetve fiatal felnőttek vettek részt az Erzsébet-házban rendezett programokon. Hozzátette: a foglalkozásokat úgy állították össze, hogy minden korosztálynak megfeleljen. Többek között volt közös palacsintasütés, alkoholmentes koktélokat is készítettek, de nagyon sok fejlesztő játékot is tartottak a táborozók számára. Siketné Torma Gabriellától megtudtuk: az Erzsébet-háznak van egy speciális szobája is, melyben többek között fényekkel, vízággyal és egyéb eszközzel fejleszthetik a fogyatékkal élőket. A tábor napi programjai között is rendszeresen igénybe vették ezt a lehetőséget. A ház hatalmas udvarán pedig sorversenyeket is rendeztek. A pénteki zárónapon a makói Királyteam Kick-Box Akadémia növendékei bemutatót tartottak a táborozóknak.

A szeretet alapú énekiskolában hisz Bátori Éva operaénekes

A tehetségének felfedezéséről, a munkájáról és családjáról, illetve a szeretett alapú énekiskoláról is mesélt a makói születésű Bátori Éva operaénekes. Az Angyalsóhaj Alapítvány második táborát is egy beszélgetéssel zárták a közelmúltban, amelynek háziasszonya Szilágyi Réka volt.

Rendőrségi bemutató és Lélektánc az Erzsébet-házban

Rendőrségi bemutató is színesítette az Angyalsóhaj Alapítvány második táborának programját. Az Erzsébet-házban a múlt héten Kincses Tina pszichológia szakos egyetemi hallgató és segítői tartották a foglalkozásokat. A táborvezetők a fiataloknak többek között táncot, kézműves foglalkozásokat, önismereti tréningeket és nyelvi játékokat tartottak.

Bátori Éva: én a szeretet alapú énekiskolát tanítom

A hűvös, esős idő ellenére is nagy érdeklődés övezte péntek este az Erzsébet-ház táborzáró programját, amelynek e heti vendége Bátori Éva operaénekes volt, akivel Szilágyi Réka beszélgetett.

Ezen a héten a Kincses Tina által vezetett, Lélektánc táborral folytatódott az Angyalsóhaj Alapítvány nyári táborainak sorozata az Erzsébet-házban. A hetet pedig az előzőhöz hasonlóan – amelynek vendége Benkóczy Zoltán volt – egy különleges beszélgetéssel zárták.

A táborzáró vendége ezúttal Bátori Éva, makói születésű operaénekes volt, aki az Angyalsóhaj Alapítvány Művészetek Katedrája összművészeti mesterkurzusának egyik szervezője és tanára is. Az érdemes és kiváló művésszel Szilágyi Réka, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményegységének igazgatója beszélgetett.

Bátori Éva a beszélgetés előtt portálunknak elárulta, bár először hegedűn játszott, egy úttörőtáborban jöttek rá, hogy van hangja, innen indult számára az éneklés.

– Mindenki azon röhögött, hogy a Vágyom egy nő utánt úgy tudom énekelni, mint az operaénekesek. Akkor Hári Kati néni oda jött hozzám, és mondta, hogy nem akarsz-e megtanulni dalocskákat, és akkor elvinnélek Berdál Valériához. Én pedig: persze, hogy meg akarok tanulni! – idézte fel. Az operaénekes hozzátette, ő tanította meg az első három Schubert és Schumann-dalt, amellyel felvételizett a konzervatóriumba, és fel is vették.

Számtalan alkalommal lépett színpadra külföldön is, és gyűjtött repertoárt, majd mikor fia iskoláskorú lett, akkor tért haza Magyarországra, hogy a gyermeke magyar irodalmat és történelmet tanuljon, itt kezdhesse meg az iskolát. Megtudtuk továbbá azt is, hogy jelenleg Vajda János Képzelt beteg című ősbemutatójára készülnek, amelyet október kilencedikén fognak bemutatni.

A beszélgetésre a Katedrások is ellátogattak, akik Bátori Évánál tanulnak.

– Én a szeretet alapú énekiskolát tanítom, fontos a metodika és a technikai tudás, de egy énekes, hogyha két kézzel szorítják a torkát, hogy „na most énekeljél!”, akkor az nem fog menni. Ha szeretet kap, ha önzetlenséget és tudást kap, akkor minden menni fog – hangsúlyozta. A tehetséges fiataloknak pedig az üzeni, amit Udvaros Dorottya mondott a Konstantinápolyon: „soha ne féljetek semmitől”, hiszen a félelem nem jó tanácsadó, így nem kell félni elénekelni vagy épp visszaadni egy szerepet, és önazonos kell lenni, akkor pedig menni fog az egész.

Elárulta továbbá, hogy mindig jó Makóra hazajönni, mint fogalmazott: „Makó az nekem mindig a gyerekkor lesz, és a szeretet városa”, továbbá hozzátette, hogy a Bartók zeneiskola fantasztikus iskola volt, és azt gondolja, hogy most is az.

Otthonra találnak a sérült fiatalok Makón

Ősszel indulhatnak a makói Erzsébet ház sérült fiatalokat szolgáló programjai. Az épület egyúttal a tehetséges fiatal művészek fejlődését is segíti a jövőben.

– Bár most nyári táboroknak ad otthont, ősztől, a szükséges hatósági engedélyek megérkezése után az Erzsébet ház kész a halmozottan sérült fiatalok napközi ellátását, fejlesztését biztosítani – válaszolta lapunk kérdésére Farkas Éva Erzsébet, a házat fenntartó Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke.

Mint megírtuk, az alapítvány egyik fontos célja volt, hogy létrehozzon a városban egy olyan központot, amely a halmozottan sérült fiataloknak nyújt lehetőséget a további fejlesztésre, ők ugyanis iskolába 23 éves korukig járhatnak. Ezt követően megoldatlan az intézményi ellátásuk – életüket otthonukban, leginkább a külvilágtól elszigetelve élik, így ők leépülnek, családjuk pedig a 24 órás felügyelet miatt a külvilágtól elszigetelődik.

Az egyház által használatba adott, akadálymentesített Szent István téri polgárházban van közösségi tér, különböző fej­­lesztő foglalkozások tartására alkalmas termek, terápi­­ás szobák, és a felszerelés is megvan.

Farkas Éva Erzsébet azt mondta, reményeik szerint szeptemberben, heti 2-3 alkalommal – attól függően, mennyire érnek rá a terápiás foglalkozásokat vezető szakemberek – ez a szolgáltatás elindulhat.

Hozzátette: a ház másik, eredetileg megálmodott funkciója az, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges helybeli fiatal művészeknek a fejlődésre. A művészeti iskolák vezetőivel már folynak az egyeztetések arról, milyen szakmai rendezvények, képzések szolgálhatnák a legjobban ezt a célt.

Oldalak