Vigh Vivien Mercédesz kapta az Angyalsóhaj elismerését a JAG-ban.

A 12. A osztály tanulója, Vigh Vivien Mercédesz vehette át az Angyalsóhaj Alapítvány elnökétől az elismerő oklevelet, illetve 50 ezer forint pénzjutalmat. A József Attila Gimnáziumból 71 diák ballagott el szombat délelőtt.

Gajáta Fanni – Makó

Három végzős osztályt búcsúztattak el a József Attila Gimnáziumban szombat délelőtt: Medveyné Nagy Csillát és a 12.A-t, Kozák Istvánnét és a 12. B-t, illetve a 12. C-t és Ferencziné Oláh Krisztinát. Összesen 71 tanuló köszönt el tanáraitól, társaitól és iskolájától.

Öt rászoruló család kapott ma húsvéti csomagot az Angyalsóhajtól.

Több mint 20 ezer forint az értéke egyenként azoknak a csomagoknak, amelyeket az Angyalsóhaj Alapítvány a közelgő húsvét alkalmából adományozott ma öt rászoruló makói családnak. A tartós élelmiszereket, helyi termékeket és sonkát egyaránt tartalmazó ajándékcsomagokat Juhászné Rácz Zita, az alapítvány gazdasági ügyekért felelős kuratóriumi tagja adta át.

Gálaest az ECHO TV-n.

Csaknem száz fellépő köztük Makóról származó művészek és ifjú tehetségek mutatkoztak be a makói Hagymaházban. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági gála bevételét a tehetségek támogatásán kívül a nyáron induló makói összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják majd.

Jótékonysági gálaest a makói fiatal tehetségekért.

Több mint száz fellépő, köztük Makóról elszármazott neves művészek és fiatal helyi tehetségek mutatkoztak be szombaton egy gálaest keretében a Hagymaház színpadán. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági rendezvény bevételét elsősorban a nyáron induló összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják majd.

Oldalak