Ma elstartolt az év végi adománygyűjtésünk

Ma elstartolt az év végi adománygyűjtésünk

Megalakulásunk óta éves szinten 1000-nél is több főt tesz ki azoknak a nehéz helyzetben lévő személyeknek illetve családoknak a száma, akiken adománygűjtő akcióinknak és támogató vállalkozóinknak köszönhetően valamiképpen segíteni tudunk.

Az adománygyűjtésnek a legintenzívebb időszaka az év vége.

A befolyt pénzbeli és tárgyi adományokból ezúttal is több száz családnak szeretnénk szebbé tenni a karácsonyát.

Ma és holnap 40 darab gyűjtődobozt helyezünk ki üzletekbe, boltokba szerte a város területén, amelybe pénzadományt várunk.

Ezzel együtt alapítónk, Farkas László és a fővédnökünk, Farkas Éva Erzsébet idén is levelet küldött a makói cégeknek, vállalkozásoknak, amelyben támogatást kérnek az év végi jótékonykodáshoz.

Az így befolyó összegből tartós élelmiszereket vásárolunk majd, hogy a családoknak juttatandó csomagokba az is kerülhessen.

A makóiak november 27-én, az első adventi vasárnapon is adakozhatnak majd,

a hagyományos sütikóstolón, a Makovecz téren. A cukrászdák, pékségek, boltok, áruházak mellett az idősklubok tagjainak süteményeivel szeretnénk

biztosítani idén az alapítvány a sütikóstoló édes és sós finomságait.

A Figyi Coffee csapata ismét felajánlotta az alapítvány számára mindazt, ami a Manó műhely néven közzétett felhívásuk alapján érkezik hozzájuk, a Deák Ferenc utcai és kávézóba a Bora diszkont épületébe. Mint ismeretes, ők évek óta, minden novemberben meghirdetik akciójukat, melynek során jó állapotú játékokat, ruhaneműket, könyveket, édességeket gyűjtenek nehéz sorsú gyermekek számára, majd az adakozásból összegyűlt holmit az

Angyalsóhaj Alapítvány segítségével juttatják célba. Így lesz ez idén is.

Abban bízunk, hogy ismét nagyon sok magánszemély és vállalkozás érzi át a segítségnyújtás jelentőségét, a mások iránti felelősségvállalás szép szolgálatát.

Ennek lehetőségét kínálja fel ismét a szervezetünk az adománygyűjtéssel, amelyhez bárki csatlakozhat.