Elindíthattuk az adományokat szállító angyaljáratot

Elindíthattuk az adományokat szállító angyaljáratot

Önkénteseink kétféle csomagot tudtak összeállítani:

egyrészt a Figyi Coffee által gyűjtött tárgyakból állót, amely elsősorban játékokat, könyveket, ruhaneműket tartalmaz,

másrészt egy tartós élelmiszerekből állót, amelyet az adventi sütikóstolón összegyűlt és az üzletekbe kihelyezett gyűjtődobozokba érkezett pénzadományból, illetve több vállalkozó anyagi támogatásából vásárolt az alapítvány.

Előbbiből 249, utóbbiból 120 csomag állt össze.

Ezeket pénteken és hétfőn juttatjuk el a több gyermeket nevelő, szociálisan nehéz helyzetben lévő személyeknek, vagy családoknak. Kiválasztásukban az Egyesített Népjóléti Intézmény és a Polgármesteri Hivatal hatósági osztályának munkatársai nyújtottak segítséget szervezetünknek.

A pénteki sajtóeseményen szervezetünk fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet elmondta: a már hagyományos adventi akció részeként 30 helyi üzletben és vendéglátóhelyen kihelyezett gyűjtődobozoknak köszönhetően, illetve a jótékonysági sütivásár mintegy 40 felajánlójának hála összesen 400 ezer forint folyt be. Hozzátette, hogy a vállalkozóknak írt, támogatást kérő levél is megszólította a cégek vezetőit, mert további 4,1 millió forint érkezett az alapítvány számlájára. Ennek köszönhetően a szociálisan nehéz helyzetben lévő családok támogatása még nem ér véget, hiszen lesz hús- és terményosztás, illetve tűzifát is viszünk a rászorulóknak, emellett meleg ételt is tudunk majd adni.

Farkas Éva Erzsébet minden támogatónak megköszönte a felajánlásokat.