Doktor László, a Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője volt az Erzsébet házi est legutóbbi vendége

Doktor László, a Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője volt az Erzsébet házi est legutóbbi vendége

A diskurzus során szó esett táncművészi, koreográfusi munkájáról, a múltról, a jelenről és a jövőre vonatkozó tervekről is.

Az elhangzottakból kiderült: Doktor László fontosnak tartja a hagyományok, az autentikus néptánc, népművészet továbbadását a fiatalok számára. Mindezt elhivatottan, "megszállottan", szakmai alázattal teszi táncosként, pedagógusként, koreográfuskènt egyaránt. A beszélgetést az együttes ifjú táncosainak produkciói színesítették, ami igazán élővé varázsolta, és emlékezetessé tette az estét.